Rajasthan

       Ebéd után koradélután érkeztünk meg Chittaurgarh állomására. Tudtam, ahogy a legendák egyik rajasthani központjába érünk, itt minden meseszerű és mégis hihető lesz. A rajput romantika, lovagiasság és bátorság jut az ember eszébe, ha idejön. Ehhez képest eléggé lepusztult környéken indulnak meg a buszok felfelé egy szűk, ám annál több hajtűkanyarral teletűzdelt úton a meredek fennsíkra.

       A várerőd ugyanis a száznyolcvan méter magas domb kétszáznyolcvan hektáros tetejét foglalja el. A domb magasan kiemelkedik a körülötte elterülő sík vidékből, és már messziről uralkodik a táj felett. 1568-ig maga Chittor városa is a domb tetején, a várfalakon belül volt.

       Ahogy egyre jobban kapaszkodunk felfelé, mindig messzebbre látni a sík, szürke vidéken. Hét kapun keresztül érni el a tetőt. A hatalmas kapukon elefántok is átsétálhattak. A harci elefántokat óriási kapuba rejtett szögekkel tartották távol. A bennünket kísérő több mint hét kilométer hosszú külső várfalat olyan szélesre építették, hogy lovagolni lehessen rajta. Mintegy másfél kilométer szerpentin úton, a hét kapun túljutva megérkezünk.

       Az eredeti vár a hetedik században épült, és nyolcszáz éven át a Mewar birodalom fővárosa volt Chittor. Fénykorában harmincötezer ember lakott az erődben, amely alig néhány kilométerre fekszik a rajasthani határtól.

       Ma három részre osztható a város és a vár területe. Az egyik az erdészet, ahol antilopok, szarvasok, erdei állatok élnek. A középső, történelmi rész az érdekes, ma turista látványosság. A harmadik részben állnak a lakónegyedek, manapság ötezer ember otthona. A várost hosszú történelme során gyakran ostromolták. Három nagyobb ostrom marta bele magát a történelembe, ami miatt a hely olyan legendás lett. Az ostrom mindhárom alkalommal jauharral végződött. A kevés víz miatt a várlakókat könnyen ki lehetett szomjaztatni. Amikor a védők látták, hogy a harc értelmetlen, a túlerővel szemben már az isteneik sem tudnak mit tenni, a férfiak sáfrányszínű ruhákban kardot rántva kirohantak az erődítményből, és addig kaszabolták az ellenséget, amíg ők maguk el nem estek. Ez az értelmetlen, biztos halálba vezető út az itteni férfiak bátorságát bizonyítja. A nők sem maradtak alul bátorságban. Hatalmas tüzeket raktak, és egymás után vonultak az önkéntes tűzhalálba magukkal cipelve gyerekeiket is. A dicsőség mindig fontosabb volt, mint a halál.

       Az első komoly támadás 1303-ban történt. Alauddin Khilji, Delhi szultánja elfoglalta az erődöt. Foglyul akarta ejteni Rattan Singh király gyönyörű feleségét Padminit. Akárcsak egy görög sorstragédiában. A szultán megérkezett a vár alá és beüzent: Nem támad, ha csak egyetlen pillantást vethet a messze földön híres szépségre. Hosszú tárgyalások kezdődtek, és végül abban állapodtak meg, hogy a szultán egyedül, fegyvertelenül felmehet a várba, ott a palota medencéjében visszatükröződve megnézheti Padmini tükörképét. Így is történt. A vízre vetett pillantások után a vendéglátó király visszakísérte a szultánt a legutolsó kapuig. Itt azonban a szultán ravasz emberei előugrottak, és foglyul ejtették Padmini férjét.

       Padmini ekkor női cselhez folyamodott. Megüzente a szultánnak, hogy meglátogatná a táborában. A szultán is csak férfi, egy világszépéről csak a neki kedves dolgok, a szépség, a női báj juthatott eszébe. Visszaüzent, hogy várja a hölgyet. Padmini királynői kísérettel indult le a várból. Több tucat hordszéken szállították őt és a szolgálóit. Minden hordszéket hatan cipeltek. Amikor a szultán táborába megérkeztek, a rajput cipelők előkapták a hordszékbe rejtett fegyvereiket, és kiszabadították az elrabolt királyt. Ők voltak ugyanis a király legjobb harcosai. A hatalmas küzdelemben, a csata után hétezer harcos maradt a csatatéren.

       A szultán feldühödött és nekirontott a várnak. Nyilvánvalóvá vált, hogy legjobb harcosai nélkül, akik mind egy szálig elestek, nem tudják tartani a várat. Ekkor a világszép Padmini vezetésével az asszonyok felöltözve menyasszonyi ruháikba, máglyát raktak, és jauhart követtek el. A megmaradt férfiak kitörtek a várból, akit tudtak lekaszaboltak, de a túlerővel szemben hősi halált haltak.

       Kétszáz évvel később, Gujarat szultánja támadta meg a várat. Ekkor tizenháromezer asszony, és harminckétezer férfi halt meg a kihirdetett jauharban.