Madurai

       Eljöttünk, hogy végignézzük, hogyan viszik el a hívek aludni Sivát.

       Az egyébként nagyon vallásos kísérőnk elmesélte, miért van ez a műsor. Szegény isten egész nap hallgatta a hívek imáit, kívánságait, némelyeknek el is intézett ezt azt, és bizony, mire lemegy a Nap, elfárad. Ezért este a hívők elviszik aludni a szobrát, szentül hiszik, hogy maga az isten van egy lefüggönyözött hordszékben. Előtte végighurcolják a templomon, megmossák a lábát, adnak neki enni, elhalmozzák minden földi jóval, templomi zenészek szórakoztatják, kedveskednek neki.

       A templomváros előtt le kell venni a cipőket. A kocsiban hagytuk a szandálokat, és fél kilenckor beálltunk a mezítláb várakozók közé. Egy csomó turista volt ott. Tudnak róla, mert minden szállodában és szálláshelyen kínálják ezt a programot. Szabályosan eladják a szertartásukat, mint egy színházi előadást. Minden estére hirdetik ezt a vallási színház lehetőséget, elvégre minden este aludni megy az isten.

       A tizenöt oszlop alatt, ami az ezer pótlásaként áll az egyik külső udvarban, ott állt a feldíszített Siva és Parvati, sőt a fesztiválra tekintettel, Meenakshi is. Szerencsések voltunk ezzel a plusz ceremóniával. Ott várt jobb sorsára egy kisminkelt, virágokkal és csengettyűkkel teleaggatott, zöld szarvú, sárgára-kékre festett tehén, és egy ugyancsak elcsúfított szegény elefánt. A két színes templomi állatot körbe vezették, majd a papok óriási zörgéssel, zenével elkezdték az idolokat cipelni a különböző templomokba. Követtük a menetet. Elindult a körmenet a hatalmas templomvárosban. Sok időbe telik, amíg véget ér a ceremónia, mert minden templomban megállnak a hordszéket cipelő félmeztelen virágos férfiak, hogy az istenszobroknak az ottani papok műsorozzanak egy keveset. Az ember várja, hogy megpillantsa valahol a cipelő csoportot, akik után egyre nagyobb tömeg lohol. Siva szentélyével szemben ott áll Nandi, a bika szobra, nem is értem, miért nem ő cipeli a főnökét. Itt nagyon sokat vártunk, sokan mentek ki-be, imádkozni a legbelső szentélybe. Vitték a virágokat és templomi felajánlásokat, a sok kókuszt, nehogy éhen haljon az isten.

       Lássuk be, elég egyoldalúan táplálják istenüket a hálátlan népek. Az egész napi fáradságos munkája után mindenki gyümölcsöt visz neki. Semmi hús, vagy egyéb fehérje. Bár a húst a templom tehenei nem szeretik, mivel ők is vegetáriánusok. És mivel az istenek általában meghagyják a felajánlásokat, másnap úgyis a marháké a maradék.

       Közben egy érdekes szobornál megálltunk. Szinte csak fiatal nők, vagy terhes anyák ácsorogtak a környékén. A szobor színéből is látni lehetett, hogy gyakran fogdossák a követ. Ahol sokat fogják, megsötétedik. Kiderült, hogy itt kell imádkozni a gyermekáldásért és a könnyű szülésért. Erősen túl a szülőkoromon, már nem imádkozhattam az előbbiért, de eszembe jutott, hogy az egyik kedves grafikus ismerősöm, Juci, most várja első babáját. Megkérdeztem az idegenvezetőnket, lehet-e más helyett is könnyű szülésért imádkozni, mert van valaki, akinek ezzel szeretnék segíteni. Nagyon meghatódott a gondolatra, és azt mondta, az sosem árt. Így hát könnyű szülést kívántam Jucusnak. Amikor eljöttem a szobortól eszembe jutott, hogy más ismerősöm is anyai örömök elé néz, de neki már csak gondolatban, szobor nélkül sikerült a jókívánságot kibulizni. Remélem, ha nem is engem, a témát szerette az aktuális istenváltozat.

       A hosszú várakozás után, amíg a szentélyben imádkozókra vártuk, és ahová nem hinduk lévén, nem mehettünk be, végre megrázták a harangot, és kijöttek a templomi "pincérek" meg a tömeg. Becsukták az ajtókat, és ismét cipelni kezdték Sivát a saját szentélyéből a felesége, Parvati saját szentélyébe. A szentély előtt megálltak az ezüst hordszéket cipelők.

       Most jön a lábmosás - súgta oda a fiúnk. Vártam, hogy végre meglátom, mi van az ezüst hordszékben a függöny mögött. Kíváncsi voltam hogyan dugja ki az isten a lábát, milyen áhítattal, és módszerrel tisztítják meg az estére nyilván elkoszolódott istenlábat. Meglepetésemre a függöny meg sem lebbent. Egy pap aranyozott kis sámlit hozott ki a szentélyből. Közvetlenül a hordszék alá tette. Kicsit meglepődtem, hogy külön életet él az isteni láb. Nem a függöny mögül bújik ki, ahogy vártam, hanem kis sámli formájában eddig is a szentélyben várta a mosdatást. Ott álltam közvetlenül a két lúdtalpas isteni láb, vagy inkább talprajz mellett. Elég kicsinek látszottak a hatalmas istenhez képest.

       Ilyen ábrákkal hirdetik szolgáltatásaikat India szerte a talpmasszírozók. A pap kis kancsóból vizet öntött a rajzolatra, majd a kezében lévő ronggyal megtörölte a sámlit. Végül a száraz isteni "lábat" virággal borították. Megvolt a nagy esti mosdatás. Így tisztán, illatosan már bemehetett a felesége rezidenciájára. Hogy benn mi történik, a test többi részével mi lesz, arról itt most nem szól a fáma. Reggel ébresztéskor majd kezdődik minden elölről. Ismét jönnek a templomba, és ismét keresztül-kasul hurcolják a szegény istenszobrot.

       Hogy mit akar a vallás kifejezni ezzel az egésszel, és mennyire komolyan gondolják ezeket a rítusokat - erről beszélgettünk a fiúnkkal. Szerinte a régi hindu élet mintáját adják ezzel a fiatal nőknek és az asszonyoknak szánt bemutatón. Azt mutatják meg, hogyan kell helyesen élni. A való életben a férj eltartja a családot. Egész nap dolgozik, és a nap végén megfáradva hazamegy. Ugyanolyan ellátásban kell részesülnie, mint az istennek a templomokban. Mert ugye ez a minta, otthon a férj az isten. A feleségnek kötelező minden földi jóval elhalmoznia az urát, az eltartóját. Etetni, itatni, szórakoztatni, megmosni a lábát. Egyedül talán hurcolászni nem szükséges egyik helyről a másikra, mint Sivát. De lehet, hogy egy talpmasszás azért néha kijár.