Chennai

       Mahabalipuram, a hét pagoda városaként emlegetett történelmi város ma turista célpont. Ez volt hajdanán a Pallava birodalom legfontosabb kereskedelmi városa és forgalmas kikötője. Már a Pallavák előtt is fontos kereskedelmi központ volt. A hajdani tengeri selyemúton fekszik, amit az itt talált kínai, római és perzsa emlékek bizonyítanak. A természet nem szerethette a tengerparti építkezést, mert a Bengál-öböl kemény hullámai többször elmosták a várost. Az egykori utazók által leírt hét pagoda maradványa az öt monolitikus templom, amit rathanak hívnak. A ratha szekeret jelent, azt a szekeret, amit a hindu vallásban az istenek hurcolására tartanak. Szentségtartónak is felfoghatjuk, csak ezek itt egy kicsit nagyobb méretben készültek.

       Mahabalipuram egyik legszebb és egyben világszerte leghíresebb látványossága a kőbe faragott, hatalmas relief, az "Arunja's Penance" vagy a "Gangesz leereszkedik a Földre". A kilenc méter magas, huszonhét méter hosszúságú domborművön több mint száz embert, istent, állatalakot faragtak ki a hetedik században. És István nagy örömére két hatalmas elefántot is. A relief közepén lévő kimélyített faragvány azt a célt szolgálta, hogy nagy ünnepek alkalmával vizet öntöttek a szikla tetejéről, ami a Gangesz vizét képviselte.

       Szobrászatuk a mai napig híres, a városban szobrász főiskola működik. Több műhellyel találkozni útközben is. Egyikbe bementünk. Egy pap válogatott a szobrok között a temploma számára. Régen a templomhoz hívták a mestereket, ott alkották a helyhez a műveiket, most a szobrok a műhelyben készülnek, és aki venni akar, ide jön. Aztán vagy illik a templomába, vagy nem. Bár szerintem annyira egyformák, hogy szinte nem lehet nagyot tévedni. Ha hallaná ezt egy vásárló pap, biztos megmagyarázná, hogy nincs igazam, és azonnal sorolná a különbségeket, amit én nem látok, ő viszont hívőként biztosan tud.

       A nagy relief előtt állították fel a táncversenyekhez a színpadot. Innen a hatalmas kövekhez sétálunk. Nagyon meleg van, de kellemes meleg, állandóan van egy kis légmozgás. Hihetetlenül álló, inkább a levegőben lógó óriási kavicsokat szórt szét valamelyik játékos kedvű istenük a hegyoldalon. Mintha gurulás közben álltak volna meg egy pillanatra. Az én fizikai ismereteimmel felfoghatatlan, hogy nem gurulnak le. Könnyű így elhinni, hogy az istenek tartják őket a kődomb oldalán. A tetején keresztben fekszik egy kecske, alatta néhány kutya hűsöl. Ezek a hatalmas kövek régóta itt voltak, és a hatodik, hetedik században faragták meg őket. Több barlangtemplomot is kifaragtak a hatalmas kövekből.

       Az öt ratha csoport talán a leghíresebb - hatalmas elefánt, oroszlán és bika szobrokkal. Az öt ratha a nagy indiai eposzban, a Mahabharataban szereplő öt Pandava fiút jelképezi. Bővebb magyarázatra nem tartottunk igényt, mert már elvesztünk az indiai mitológia, a Mahabharata és a Ramajana rejtelmeiben. Helyi idegenvezetőnk születésénél fogva előnyben volt velünk szemben.

       Elmerülnek viszont a rejtelmekben az iskolás gyerekek. Néhány iskola idehozta az osztályait, a nem tudom milyen órák keretében, mert csak rohangálást, és hangoskodást tapasztaltunk. Már megint kiszúrtak maguknak a srácok, és egy csomó fiatallal, sőt a tanáraikkal kellett "fotómodellt" állnom a különböző figurák előtt és alatt.

       Fura ez az iskolai kirándulás Indiában. Minden múzeum és emlékhely tele van tanulmányi céllal kiránduló gyerekhaddal. Legtisztességesebben a muzulmán leányiskolák hallgatói viselkednek. Van bennük valami elegáns visszafogottság. Bár lehet, hogy burkákban nem olyan könnyű ugrálni. De a többiek, rémesek. A Chennai idegenvezetőnk szerint őket is idegesíti, hogy vezetéseiket megzavarja a kiállított tárgyak előtt elvonuló siserehad, nem tanulnak semmit, nem is figyelnek oda semmire. Az idegenvezetők felajánlották az állami múzeumoknak, hogy a szabadnapjaikon néhányan ingyen ügyeletet tartanak. A gyerekeknek elmagyarázzák, mit látnak, hogy értelme legyen a látogatásnak. Sajnos az állami hivatalok és az igazgató is úgy állt a dolgokhoz, mint egy nagyhatalom. A felajánlkozásukra az volt a válasz, hogy törődjenek csak a maguk dolgával.