Uruguay

       Egyik sétánk alkalmával kicsit messzebbre merészkedtünk, a mindig fújdogáló szellő olyan kellemessé tette a levegőt, szinte vitt a lábunk. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy itt is eluralkodtak a hatalmas felhőkarcolók, minden lebontott ház helyére épült az oda nem illő üvegkocka. Akkor már gyönyörködjünk inkább a főleg bankok és külföldi cégek által megvásárolt, francia építészek által tervezett, felújított házakban. Azok valóban szépek. A Plaza Independencián van az a toronyház is, amely sokáig egész Amerika legmagasabb épülete volt.

       A XX. század elején elegáns város lehetett Montevideo. Akkoriban mindössze tízezer volt a lakosság száma. Nyilván kevesebb szeméttel. Végignéztük egyik délután a szemétgyűjtést és megállapítottuk, hogy nemcsak a dél-európai bevándorlókkal van gond. A montevideói szemétgyűjtő szisztéma a következő: egy magasra épített szekérszerű taligát húz egy ló. A szekéren toronymagasan felpolcolva fekete nejlonzacskókba gyömöszölt szemét büszkélkedik. A bakon elől ül a szemetes legény. Baktatnak végig a városon, a ló ütögetésének és nyilvánvaló letolásának kíséretében. Sajnáltam szegény lovat. A hangoskodás meg a baktatás mellett a következőkre lettünk figyelmesek: az emberek kicipelték a sarokra a szemetet, szépen összekötve, nejlonzacskókban. Itt-ott kockásítva. Kartondobozok már előre összehajtva, néhol madzaggal átkötve, kikészítve katonásan álltak az utcasarkokon.

       Először nem jöttünk rá, mi ez a nagy pedantéria. Aztán rájöttünk. Jött a szemetes ló a kordéval, kopogott a kövön a ló cipője, és a kordé tetején a szemetes legény feltűnően nézegette a kikészített kupacokat. Ha nem volt eléggé csinos a kupac, le sem szállt a kordéról. Ha elég tetszetősnek tűnt, leugrott a bakról, feldobálta a szépen összekötözött kartondobozokat. Volt, aki csak azt szedte össze, aztán ment tovább. A szemét meg ott maradt a sarkokon. Hát erre a nagy pedantéria. Ha csinos a csomag, talán elsőre elviszik. Talán egy promóciós játék segítene, ahol a szemetes legények a célcsoport, és valami apró ajándékot kötöznének jó erősen minden kupacra, amiért hálából elvinnék az egészet. Amit a nejlonzacskók tartalmával műveltek, borzalmas. Egy hosszú, a végén hegyes acélcsúccsal ellátott sétapálca a munkaeszközük. Ezzel turkálnak bele a szemétbe, és szabály szerint kivadásszák a jó szemetet. Hiába van összekötve eredetileg a nejlonzacskó. A szemetes legény, mint egy hatalmas ragadozó, botjával beletúr, elviszi az ízlése szerintit, a többi marad az utcán. Szétszóródva. Ami addig egybe volt gyűjtve, közhasznú munkája nyomán iszonyatos szeméthalmaz lesz. Ebben a tekintetben nem szerencsés az egyébként kellemes, állandóan lengedező légmozgás. Mert nemcsak a szagot viszi. Aki nem látta, nem hiszi, milyen szemetet állítanak elő Montevideóban a szemetesek. A város vezetése meg tűri. Sőt, velük szerződött. Eléggé nyilvánvaló a lehetséges válasz az óhatatlanul felmerülő kérdésre, miért. Nyilván ez jelenti a szelektív hulladékgyűjtést. Mert a fiúk szelektíven ugrálnak le a kocsikról, és macskaügyességgel vissza a kupacra. Meghajtják a szerencsétlen lovat, végigszáguldoznak az apró köveken, miközben itt-ott állandóan hullik valami a kocsiról. No nehogy már a dél-európai tanulatlanok miatt legyen itt a piszok!