Mexikó

       A híres Garibaldi térre mentünk vacsorázni. Egy agyoncsicsázott étteremben, elképesztő dekorációk között ettük a jó erős mexikói ételeket. Műanyag virágok lógtak alá még a plafonról is. Sárga üvegvázácska a művirágnak, színes kis rózsákkal díszített hamutál, piros rózsás terítő az asztalon, kovácsoltvas kerítés-imitáció az asztalunk mellett ráfuttatott mű- muskátlival, amelybe valaki cigarettacsikkeket nyomott el. A legszörnyűbb mégis az a rózsaszín műanyag, leginkább pezsgősvödörhöz hasonlító borzalom volt, amibe a rendelt borunkat állították. A giccskiállítás ellenére a hangulat egyre remekebb lett.

       Elkezdődött a nagy zenélések időszaka. A híres mariachi zenekarok túlöltözött emberei hatalmas kalapjaikban, vagy olajtól csillogó, fejbőrükre lapított, két oldalra elválasztott, merevvé fésült hajukkal, széles mosollyal zenéltek, énekeltek, vagy alkudtak a téren az arra járókkal, hogy mennyiért és mit zenéljenek. A színes ruhások bezenélték a teret. A fekete ruhájúak, ezüstgombokkal a nadrág oldalán a klasszikus vonalat képviselik. De vannak ponchós tarkabarkák, és itt vannak a hófehérbe öltözöttek, akik leginkább Veracruzból valók. A trombita, hegedű és gitár összeállítású zenekarban többen is lehetnek. A téren, a kocsmákban mindenki húzatja, és senkit nem zavar, hogy öt méterre tőle más zenét játszanak mások és másoknak. Érdekes kollektív mulatozás, kis csoportokban. Ezen kívül hatalmas kifőzde az egész tér, zenélő, énekelő, vidám emberekkel. Mindenki eszik, iszik, énekel vagy kiabál, zenél, zenéltet, vagy árul. Kész dili volt, rettenetesen élveztem.

       Húsz év múlva a tér is más lett. 2003-ban utolsó napunkon Javier, akkori sofőrünk meghívott a Garibaldira. Nyüzsgésnek nyomát sem találtam. Valahogy megfordult a világ. Olyan nagyon turistaváró hely lett. Kihalt belőle az élet. Akkor sok turista volt, kevés zenész, most szinte csak zenekarok voltak a téren, és mindegyik turistára vadászott. Feltűnt, hogy a téren mennyi szobor van. Huszonegy éve ezeket nem láttuk a tömegtől. Lehet, hogy azóta kerültek ide, vagy tényleg ilyen nagy lett a különbség, hogy a majdnem kihalt téren látszanak a szobrok? Szabályos rendben híres dalszerzőik és énekeseik szobrai. Nem tudom, hogy a keddi nap miatt, vagy mert már nincs az a nagy forgalom, a tér bárjainak, kocsmáinak nagy része lehúzott rolóval meredezett egymásra. Ennek ellenére egy megrendelt nóta ötven peso, ami öt dollárnak felelt meg. Már ha találnak kuncsaftot. Mert a külföldi azt sem tudja, mit rendeljen.

       Beültünk Javierrel, idegenvezetőnkkel egy étterembe, hogy hallgassuk, amint a már kissé spicces, mulatozó mexikói társaságnak egy zenekar húzta. Édesek voltak a táncolni próbálkozók. Olyan magas volt az alkoholszintjük, hogy nem tudták elhatározás szerint rakni a lábukat. Csak kapaszkodtak egymásba erősen, inkább volt közös támaszkodás, mint tánc. Leginkább a fenekük mozgott.