Kolumbia

       István reggeli után kicsit jobban lett, elsétáltunk a két sarokra lévő hetedik körútra. Vasárnap lévén az úttest egyik oldalán az egyébként igen nagy forgalmat lezárják, és a három sávon reggel hattól délután kettőig a biciklisták és a gyalogosok, joggingolók veszik birtokba. Állítólag más utcákban is rendeznek ilyen vasárnapi bulikat. Elnéztem az embereket. Sokan csak felöltöznek sportosba, hajpánt, tornadressz, tornacipő, és jókat dumálnak sétálás közben. Ahogy Uruguay a tangónak biztosít vasárnap helyet a lezárt utcákon, itt a sporté az ajándék hely. Meg az embereké, akik remekül érzik magukat, még ha nem is igazi sportot űznek. És ahogy ezt a csökkentett egyik oldali forgalmat, és a másik oldalon a sétáló, bicikliző, jól öltözött vidám embereket elnéztem a lombos fákkal szegélyezett virágos utak mellett, egyáltalán nem éreztem a félelmet, amit megérkezésünk óta kellett volna, ha hiszek az útikönyveknek. Tény, hogy az ottani Rózsadombon voltunk - még a neve is Rosa -, tele parkkal, virággal, takarító személyzettel, portással, és igen, ráccsal. Ezek a rácsok mást súgnak, mint a kovácsok dicséretét. Miért van az, hogy ebben a gyönyörű és gazdag országban félni kell? Félni kell, mert olyan sok a szegény. Hát hogy lehet az, hogy a világ talán leggazdagabb országában a világ legszegényebbjei laknak? Valószínűleg itt a legnagyobb a különbség ember és ember között, mert annyira gazdag a nagyon gazdag. Földönfutók és multimilliárdosok országa, a legveszélyesebb hely, ahol félni illik, félni kell. Mesélték, hogy a látszat ellenére mindennaposak az utcai gyilkosságok. Karácsony előtt az egyik sportegyesület technikai edzőjét szíven lőtték az utcán, amikor kijött a bankból, ahonnan pénzt vett ki. Azt a pénzt éppen karácsonyi adománynak szánta. Ezt csak azért tudta mindenki, mert ismert ember volt, tehát újsághír lett a sztoriból. És a többi ismeretlen, aki nem kerül be a hírekbe? Az csak a statisztikában szerepel. Esetleg.

       Elhatároztuk, hogy a helyi ételkülönlegességeket kóstoljuk végig, így delente a közelben lévő néhány nagyon kellemes étteremben kértünk tanácsot a helyi specialitásokat illetően. Megkóstoltunk néhány valódi kolumbiai ételt. Az volt a benyomásom, hogy ezek főleg egy fogásos étkek, és mind laktatnak. Mintha az lenne a cél, hogy azzal az egy fogással mindenki jóllakjon. Ezzel együtt rengeteg alapanyagot használnak.

       Bandeja paisának hívják a vörös bab, darált disznóhús, kolbász, tükörtojás és sült banánszelet kompozíciójukat arepasszal, (kukoricából készült kis süti) és avokadóval.

       Szintén egy tál étel a mazamorra chiquita, a sűrű levesféle marhahússal, vörös babbal, borsóval és sárgarépával. Rizzsel szokás szervírozni. Tipikus bogotái étel a puchero santafereno. Mixelt húsok, különböző krumplik, yucca, főzőbanán és kukorica az alapanyaga, főtt kelkáposzta levelet tesznek hozzá, és általában hagyma vagy paradicsom szószt adnak mellé.

       Az egész országban népszerű étel a sancocho de gallina. A csirkelevest zöld főzőbanán, yucca, krumpli és rizs "javítja fel". Legalább is kalóriákban.

       Nagyon divatos étel a tamal csokoládéval. Ez főzőbanán levelébe belegyömöszölt kukorica fánk, csirke, disznóhús, kolbászka és rizs. Ízesítik, és kifőzik a kis csomagocskát. Kenyeret esznek hozzá, és forró csokoládét isznak mellé. A csokoládéivásnak külön szertartása van, külön csokoládét és edénykét árulnak, amiben el lehet készíteni.

       No és persze halat is esznek elő- és főételnek egyaránt, édes vizit és tengerit, gazdagon körítve.

       Egyetlen speciális ételt nem óhajtottam megkóstolni, mert a kíváncsiságnak is van határa. Az hormiga culona a híres hangyasült, az utálatos kis dögök ezreiből készül.