A könyvről


TÜKÖRVILÁGOM - Bolyongtam a Föld nevű bolygón

Latin-Amerika, a Karib-, és a Csendes-óceáni szigetvilág

     Valaha, réges-régen, tán egy éve is megvan már, és ősz volt akkor is, megjelent az első fecske. (A képzeletben és kedvenc megnyilvánulási formájában, az irodalomban a fecskék nem ragaszkodnak az évszakokhoz, akkor bukkannak fel, amikor kedvük tartja. Vagy amikor a szerző úgy látja jónak.) Szóval, megjelent és tetszett, ügyes, tehetséges fecskemadár, jobban mondva könyv volt. Sikeres könyv. Úgy hívták: Tükörvilágom.

     A szerző, ez a különös személyiségű asszony, több tükröt tart egyszerre a kezében. Játszik velük, hol, mint egy bohókás, a fájdalmakat és örömöket már sejtő, de a természetüket még nem értő kamaszlány, hol vonzó külsejű, érett és elmés hölgyként, aki a mindenséget ragadja kezébe, ha úgy hozza a kedve, nem ritkán pedig a világ apró és nagyobb szépségeire rácsodálkozni képes, naiv és egyszerű emberként örül az életnek. Leginkább a környező, egzotikus valóság felé fordítja tükrei foncsorát, hogy a képek a szerző karakterének többszörös fénytörésén át vetítődjenek a könyvek lapjaira, ám néha, s nem egyszer lélekbe markoló módon (és semmivel sem ritkábban tele humorral és öniróniával) saját magát veszi szemügyre bennük. Milyen vagyok én, Husz Mariann, milyen voltam és milyenné lettem az évtizedek alatt? Így tehát a három kötetben az olvasó nemcsak és talán nem is elsősorban a távoli tájakra vezető hosszú utazásokat kísérheti végig megtisztelő figyelmével, hanem egy másik, egy belső utat is, amelyen a személyiség haladt és halad a kisvárosi gyerekkortól a felnőtt nő küszködésein és sikerein át napjainkig, megfűszerezve - ez a harmadik könyv kísérő motívuma - szerelmi álmokkal, érzelmi kalandokkal és kudarcokkal, egészen az igazi társ megtalálásáig. Az útitárs megtalálásáig, aki a szerző válla mögül mosolyog ki pajkos bölcsességgel.

     A Tükörvilágom első kötetében a szerző a Távol-Kelet és India megkapó és furcsa tájait, embereit vizslatta körbe kíváncsi és egyben értő szemmel, a másodikban a Mediterráneum és Afrika volt soron. A harmadikban pedig Latin-Amerika, a Karib-, és a Csendes-óceáni szigetvilág titkait fürkészi a gyakorlott utazó, s nem kevésbé a meditatív alkatú szépség-felfedező és ínyencmester tekintetével.

     A világ és ő egyaránt jól járt egymással: a Föld nevű bolygó országai és népei megnyertek maguknak egy embert, aki képes a dolgok mélyére látni, majd ábrázolni azokat, ő viszont élményeket kapott fölös számmal, amelyek nemcsak az ő személyiségét gazdagították, hanem a három Tükörvilág-könyv által az olvasókat is.

Kiadó: Háttér Kiadó és Kereskedelmi Kft.
Oldalak: 480
Borító: Kötve
ISBN: 9639365475