Argentína

       A város egyik igen izgalmas kerülete a San Telmo. A művészetekről, régiségekről, antik piacáról híres negyed valamikor az egyik legelőkelőbb buenosi kerület volt. A XIX. században az itteni folyómedernél sárgaláz ütötte fel a fejét, és a lakosság nagy része északra húzódott. Ma már nem annyira jó hely itt lakni, de a turisták feltétlenül felkeresik régiségpiaca miatt. Európa minden országából valaha idecipelt tücsköt, bogarat lehet itt kapni, köztük sok értékes darabot is felfedezhet, aki vásárlási céllal keresgél. Amiért külön érdemes vasárnap jönni, az a sátrak, apróbb árushelyek között egy szabadon hagyott és kigumizott táncplaccnyi helyen tartott tangó bemutató. Iszonyú lelkesen készültem a szabadtéri találkozásomra a tangóval. Az élet történései és Murphy törvényei azonban megakadályoztak a konkrét találkozásban. Begyulladt a derekam, még vonszolni is alig bírtam magamat. A tangó, az "átadom magam a zene ritmusára a partneremnek" szép mozdulatsorait nem nyamvadt, reumás vénasszonyoknak találták ki. Az esetleges táncban való részvételről még álmodozni sem tudtam. Pedig nagy táncos lévén, a tangóért is vágytam Argentínába.

       Egy idős pár - úgy hetven évesek lehettek - tangóztak egy régi tölcséres gramofonból recsegő, régi lemez dallamaira. És jól. Nagyon jól. Meghatódtam a látványtól. Kopott kis cuccaikban, amelyekről lerítt, hogy jobb napokon hordták jobb emberes helyeken, maradék eleganciájuk minden morzsáját bedobva, összeszokott mozdulatokkal "élték" a tangót. Sugárzott róluk az élet szeretete, ahogy a dallam erősebb váltásaira kissé már szögletesen kibújtak a gerincfájdalmaikból, mely nyilvánvaló létét kis púpjuk bizonyította, és kihúzva magukat, összesimultak a tangóban.

       Utánuk egy fiatal pár jött, a hely hivatásosai, a fiú a különböző képeslapokról már ismert, a lány még fiatalka volt. Olyan, amilyennek egy igazi argentin tangózó pár női részét elképzeltem. Gyönyörű hosszú fekete haj, nőies, tökéletes alak, hosszú combok, kerek fenék, karcsú derék, szép kerek mellek, amelyek itt-ott kikandikálnak a csupa fekete, oldalt hasított szűk ruhából. A szemnek is tökéletes volt a lány. Nem a szilikonos ruhaakasztó fajtából való, akikből tizenkettő egymással felcserélhető tucat, hanem az igazi nőt megtestesítő, izgalmas szépség. Az ilyen nőkért volt érdemes párbajozni. Ezek nem sorozatgyártásban készültek az amerikai Barbie baba utánzataként.

       A fiú talpig feketében, szűk nadrágjában és fekete szaténselyem ingjében, hihetetlenül karcsú derékkal és jó alakkal nagyon mutatós volt. Sajnáltam, hogy átöltöztek, bár csíkos öltönyéhez és kalapjához is jól állt a fiatal gyönyörű nő. És amit előadtak! Itt gyakorolnak a fiatalok, és úgy negyvenes éveik körül válnak igazi sztárokká, építhetnek rájuk egy esti tangó-éttermet. Mert a tangó másik titka, hogy érett emberek kellenek hozzá.

       A környék egyik éttermében ebédeltünk, ahol természetesen tangót zenéltek. Az étterem tulajdonosa a hivatásos énekes kezéből időnként kikapta a mikrofont, és énekelt. Valaha jó nevű tangóénekes volt, összeénekelt magának egy éttermet, hogy öregkorában is legyen hol fellépnie, ha úri kedve úgy diktálja. A kazettái eladásából is folyt be valami, ahogy elnéztük.