Dél-Afrika

       Egyik délután tele kocsival, egy angol házaspárral és négy olasz fiatallal elindultunk szafarizni. Vagy a sok eső, vagy az aznap többször is forgalmas reptér volt az oka, de órákig mentünk, és csak a szokásos, tömegesen előforduló állatokat láttuk. Később valaki beszólt a mikrofonba, hogy egy fehér rinocérosz járkál a környéken. Mint az őrült elkezdtünk loholni a rinocérosz után, mert a big five-ból hiányzott a dög. Már láttunk a Hluhluwe Umfolozi Parkban éppen eleget, ahol még azt is megtanultuk, hogy mi a különbség a fehér és a fekete rinocérosz között. Nem a színük, hanem az, hogy egyik bébije elől, a másiké hátul megy. Ez a "kulturális különbség" az orrszarvúk között. A fizikai különbség az ormányukban van. Chitva Chitván az után az egy darab után rohantunk, aki nem akarta megmutatni magát. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, minden alkalommal elmondták, hogy nyugodtan kell ülni. Helyet nem változtatunk, fel nem állunk, mert az állat egyben lát egy alakzatot, és ha mozgunk, esetleg ijedtségből nekünk ugrik. Estefelé még veszélyesebb a dolog, az a vadállatok vadászati ideje. A rinó utáni rohangálásban egyszer csak a megáradt folyóból elsodort hídon a Landrover nem tudott átmenni. Átkapaszkodott a folyómedren, majd elsüllyedtünk a latyakban. Késő délután volt, de még világos. Ki kellett szállni a kocsiból. Nem értettem. Kiszálltunk, és a két izmos kísérőnk, a fiatal fehér, meg a középkorú fekete megmutatták nekünk, puhány turistáknak, hogyan feszül az izom, ha kell, és milyen ügyesen lehet néhány darab letört fával a sárból a kereket kiemelni, és kispriccelni a kelepcéből. Azt gondoltam, biztos ez is a műsor része, láthatóan élvezte a két férfi. Ezzel a kaland letudva, hittem én, mehetünk tovább, feladjuk a rinó üldözését. De nem. Ha ezek a talpig férfiak valamit a fejükbe vesznek, abból nem tágítanak. Rohantunk a rinó után, már az útról is letértünk, a vadlesőnk mindig beljebb és beljebb hallotta a hangokat a vadonban. Látni már nem láthatta a nyomokat, mert hirtelen, nagyon hamar leszállt az est. Egyre jobban féltem. A fiú mellett ültem, kértem, hogy hagyjuk abba, győzött a rinó, ismerjük el. Láthatóan nem izgatta őket a nyamvadt öregasszony aggodalma.

       És akkor elsüllyedtünk. Mindenkinek ki kellett szállni a kocsiból. Nem az úton, mint délután, nem világosban, napsütésben, mint délután, hanem erősen szürkülő, rohamosan sötétedő estében, derékig a mocsaras fűben. Megkezdődött a túlélési gyakorlat. Egy idő után mindenki be volt rezelve. Néma csendben figyeltük, nem jön-e valami nagyobb állat, mondjuk az a rohadt rinó, akit kergetünk, és akire már senki nem volt kíváncsi. Közben aggódva figyeltük a fiúk küszködését. A kocsi alá bármit tettek, csak nem akart kijönni a sárból. Végignéztük, amíg láttunk, hogy milyen remek autó, hogy fel van készítve szinte minden lehetséges helyzetre. A sár viszont makacs volt. Kértük Dave-t, hívjon telefonon segítséget. Minek, mondta, ők is elsüllyednének a sárban. Végigszaladt az agyamon a méltatlan halál gondolata, és rémesen féltem. Az angol csaj nagy izgalmában elvesztette a fényképezőgépe lencséjét, de reménytelen volt még csak lehajolni is érte. Amikor már mindenki feladta, egyszer csak az alárakott fagallyak meg emelők segítségével szinte kirobbant a sárból a négy kerék, és mint az őrült, jó nagy hangerővel elrohant mellőlünk az autó, amit a vadleső vezetett. Vitte a puskát meg a lámpát is. Nekünk csak a fiatal fehér fiút hagyta ott. A fiú fogta a kezem, és a térdig érő sárban, a visszahúzó bogáncsos gazban gyalogoltunk vagy ötszáz métert, hogy elérjük az autót. Megúsztuk. Vagy nem voltak a környéken vadak, vagy nem voltak éhesek. Mindenki fellélegzett.

       A koromsötétben a lámpa körözött körbe unalmasan, világította az utat. Alig vártuk, hogy a hátralévő negyven kilométert mielőbb megtegyük, és felhajthassunk egy konyakot. Hirtelen erőset fékezett a kocsi, a lámpa fénye rávilágított egy kétségbeesett, rémült kis vadnyuszira. Ott állt, illetve ült a hátsó két lábán, hegyezte a füleit, felkészülve minden rosszra, meg az azonnali menekülésre, amibe már belefogott, csak közben megzavarta az erős fény. A társaság végül az összes ijedelmét a nyuszi látványán vezette le. Óriási nevetésben törtünk ki. Minden félelem és feszültség kijött belőlünk.