|
Színes RTV
Ismerősök és
ismeretlenek irigyelnek, amiért az olvasás a napi munkám része,
szerződésben előírt penzuma. Nos, a "hivatásos olvasó"
foglalkozásnak is megvannak a maga hátrányai, nyűgei. Még
kimondani is szörnyű; időnként már betűcsömör lesz úrrá rajtam.
Különösen akkor, ha rám testált könyveket kell elolvasnom
kötelezettségből vagy merő udvariasságból.
Egy ilyen "korszakomban"
került a kezembe Husz Mariann Tükörvilágom című kötete. Sok
jót nem vártam, különösen, amikor pillantást vetettem az alcímre:
"Bolyongtam a Föld nevű bolygón."
S miután a szerző, Husz Mariann neve sem volt ismerős a kortárs
magyar irodalomból, kezdtem úgy érezni magam, mintha vendégségben
lennék, ahol az est csúcspontjaként a házigazdák levetítik
a legutóbbi világutazásukról készítetett felvételeket, elvárva,
hogy én is velük együtt lelkendezzem az amatőr útiképek nézegetése
közben. De mindez csak addig tartott, amíg a harmincadik oldalig
eljutottam az olvasásban. Egyre nagyobb kedvvel, kíváncsisággal
mélyedtem el a könyvben. Hamar megéreztem: ezúttal kincsre
leltem. Nem volt nehéz felfedeznem, hogy korántsem szokásos
úti beszámolóval van dolgom, amilyet írói tehetség nélkül
is bárki meg tud írni.
A Tükörvilágom jóval
több és értékesebb olvasmány, mint egy hétköznapi utazó indiai,
nepáli, távol-keleti, új-zélandi és ausztráliai úti élményének
szuggesztív reprodukálása. Izgalmas életút, sajátos önéletrajz,
különös visszaemlékezés, hangulatos kortörténet, groteszk
humorú és önirónikus világfelfedezés e könyv műfaja és tartalma.
A stílusa, irodalmi megformálása, ábrázoló ereje, varázslatos
hatása pedig merészséget ad a recenzesnek a megítéléshez.
Le merem írni: Husz Mariann személyében új magyar írót köszönthetünk.
|