 
|
|

|
Az első önálló utazás
Az állomáson már bent állt a szerelvény, elején a nagy fekete
mozdony, és már nagyon pöfögött. Iszonyú izgatottság vett rajtam
erőt, nehogy lekéssem. A bácsi feljött velem a vonatra és addig
cipelt a kocsikon keresztül, amíg talált egy középkorú házaspárt,
akik Kelenföldig utaztak. Majd a lelkemre kötötte, hogy miután
ők leszállnak, nekem majd még egyet kell mennem. Szinte meg
voltam sértődve. Miért mondja ezt nekem, amikor kívülről tudom
a megállókat. Nem vagyok én hülye.
Tovább >> |
India
Fél tíz előtt soha nem kezdtük a túránkat, meg kellett várni,
hogy a köd-szmog keveréke felszálljon. A szállodai szobánkból
is jól látható volt az India Kapu. Az India Gate az első világháborúban
az angolok oldalán elesett indiai katonák emlékműve. Szép, nagy,
tágas tér, ami igazán meglepő és lenyűgöző ebben a tizenkétmilliós,
túlzsúfolt városban.
Tovább >> |

|
|

|
Japán
Déli tizenkettőkor érkezünk meg Tokióba. Szörnyű álmosan, teljesen
összefolytak a napok. Gyönyörűnek és nagyon tisztának láttam
a tokiói repteret, és először csapott meg az a bizonyos tiszta
szag vagy illat, amit azóta mindig keresek egy-egy új ország
repterén a megérkezéskor, mert ma már biztonsággal megállapítom,
hogy mi vár rám. Tisztaság, rend, jólét, vagy kosz, nyomor és
szemét-hegyek.
Tovább >> |
Mianmar (Burma)
Kipakolás után azonnal elvittek bennünket vacsorázni. Ez önmagában
kedves gesztus, az emberek általában a hotelen kívül szeretnek
vacsorázni, elvégre az is program. Este kilenckor azonban jobban
örültem volna, ha maradunk a szállóban. Így még egy fél órát
kocsikáztunk a sötét városban. Ha legalább annyi fény lett volna,
hogy valamit lássunk is, biztosan élveztem volna a késői városnézést.
Így még annak is örültünk, hogy a kocsink lámpája működött.
Tovább >> |

|
|

|
Kambodzsa
A királyi palotával kezdtük. Kissé egyformának tűntek errefelé
a királyi paloták. Az igazi azért a bangkoki királyi palota.
Nagyobb, színesebb, gazdagabb.
Itt a sárga, a zöld, a fehér és a fekete dominál. Gyönyörűek
a növények. Indiát is leutánozták gyorsan a bejáratnál, mert
igen sokat elkértek a kamera és a fényképezőgép használatáért,
de ezek után mégsem lehetett fotózni a legtöbb helyen.
Tovább >> |
Laosz
Készültünk Laoszból, de a kis tanáremberünk igazán lelkesen
magyarázta az ország múltját, jelenét. Ezen a területen is sok
királyság volt, akárcsak Ázsiában mindenütt. És errefelé is
örökké betörtek az erősebb népek, akárcsak máshol. Nyolcezer
évvel ezelőtt egész Kelet és Dél-Ázsia népei, Mongóliától Indonéziáig
vándoroltak egyik helyről a másikra. Kialakultak a nagyobb királyságok.
Mianmar, Kambodzsa, Thaiföld és Laosz egy óriási birodalomba,
a Funan királyságba tartozott. Ez a királyság a VI. században
megszűnt. Kambodzsában a khmerek, Thaiföldön a Szukhothai birodalom
jött létre.
Tovább >> |

|
|

|
Thaiföld
Kis gyereklánynak kinéző thai túraszervezőnk küldte értünk a
megígért kocsit. Remek érzés volt megérkezni ugyanabba a szállóba,
ahol tavasszal is voltunk. Hihetetlenül örültek nekünk, nemcsak
úgy tettek. Olyan aranyosak a lányok, ahogy az ajtót nyitogatják,
összekulcsolt kis kezükkel köszöntenek és bólogatnak. És az
a mosoly, ami örökké ott tartózkodik a szájuk szegletében, és
a szemükben... De szívesen becsomagoltatnám és hazavinném.
Tovább >> |
Kína
Ebéd után egy igazi kínai teaházba mentünk. Mint tapasztalt
turisták, pontosan tudtuk, hogy valami nagy attrakció fog következni.
Az épület direkt erre a célra épült, ezt le sem lehetne tagadni.
Erősen kínaias a vonalvezetése, hozzátéve a mi hatalmas ország
vagyunk, és építjük a szocialista szebb jövőt érzését.
Van valami izgalmas abban, ahogy az ember mögé lát egy szándéknak.
Lehet, hogy nem így van, de nekem Kínában úgy tűnt, hogy a turistának
még a gondolatait is irányítani akarják.
Tovább >> |

|
|

|
Tajvan
Amikor kiderült, hogy a Lufthansás kollégák nem tudnak vízumot
szerezni, egy este a vacsoránál beszélgettünk arról, hogy a
Távol-Keletre mennénk, ott találkozhatunk is. Japán, Szingapúr
és Thaiföld az úti cél, mert Tajvanra nem mehetünk. Én majd
elintézem, biztatott Horst. Már hogy a csudában tudnád te elintézni?
- kérdezte István. Mire Horst leadott egy mesét, hogy ha nem
tudnánk, Csang Kaj-sek fia a jelenlegi tajvani belügyminiszter,
aki Bajorországban tanult valamilyen katonai akadémián, ő véletlenül
nagyon jól ismeri, többször találkoztak. Ő is volt már Tajvanon,
és ne hagyjuk ki, ha csak a vízumon múlik, ő garantálja nekünk,
hogy megkapjuk.
Tovább >> |
Új-Zéland
Az egyik kolléga az aucklandi tartózkodásunk rovására ajánlotta
- és nagyon jól tette - a Taupo tó vidékét, a Waikato folyó
partján. Kocsival vittek a Leading Hotels of the World egyik
kis gyöngyszemébe, a Huka Lodge-ba. Nagyon jó nevű a hely, amolyan
flancos jobbemberes, de ugyanakkor nagyon családias, barátságos.
Tovább >> |

|
|

|
Ausztrália
Melbourne után a hatalmas ország közepén lévő Alice Springsbe
repültünk. Alice Springsből pedig csak egy félórás repülőút
Ayer's Rock. A szinte éppen a hatalmas szigetország közepén
fekvő, vörös szívnek is nevezett Uluru, nemzetközi nevén Ayer's
Rock az őslakók szent hegye. Óriási nemzetközi kampányok, az
ausztráliai prospektusok kihagyhatatlan fotói mind azt a látszatot
igyekeznek kelteni, hogy ide aztán el kell jönni.
Tovább >> |
|
|