Kambodzsa

       A királyi palotával kezdtük. Kissé egyformának tűntek errefelé a királyi paloták. Az igazi azért a bangkoki királyi palota. Nagyobb, színesebb, gazdagabb.

       Itt a sárga, a zöld, a fehér és a fekete dominál. Gyönyörűek a növények. Indiát is leutánozták gyorsan a bejáratnál, mert igen sokat elkértek a kamera és a fényképezőgép használatáért, de ezek után mégsem lehetett fotózni a legtöbb helyen. Nemcsak figyelmeztettek, el is vették a gépeket. Szerintem a géphasználat bevételéből finanszírozták a gépelvevő szakmunkásokat.

       A trónteremben van a trón. Ez természetes. Az már kevésbé, hogy erre a trónra életében csak egyszer, a koronázáskor ül fel a királyi pár. Az amortizáció így elég hosszú. Nem hinném, hogy szétülnék a koronás fők.

       A koronázás után a király és a királyné hét napig külön alszanak a trón mögötti két hálószobában. Nem kaptunk választ a miértemre, csak. Hagyomány. Lehet, hogy csupán kényelmi szempont, megviseli őket a trónszéken való ücsörgés ebben a melegben, és ki kell aludniuk magukat külön.

       A két aranyozott szobor egyike Norodom Szihanuk ükapja, a másik a nagyapja. A legszebb az egész teremben a csodálatos mennyezet. Az aranyfreskók részleteket ábrázolnak a Rámájána eposzból.

       Egy kisebb épületben a koronázási ékszerek vannak kiállítva. Egy tíz kilós arany kalap - na ugye, hogy belefáradhat a király a viselésébe -, arany ruhák, arany papucsok. Étkészletek is aranyból, és a kiállításon az udvarhölgyek ruhái. A hét minden napján más színű. A napok szent színeivel már Thaiföldön is találkoztam. Itt, a királyi palota idegenvezetőinek az egyenruhája is a napi színeket követi. Minden nap más színekbe öltöznek. Elég sok lehet a ruhapénz keret. A látogatókon kívül mindenki olyanban jár, amilyenben illik.
A rendes idegenvezetőnk a bejáratnál maradt egy kinti guide-oknak fenntartott kis részben, és átvették a látogatókat a palota saját idegenvezetői. Kár, mert a fiú, akit mi kaptunk, sokkal gyengébb volt, mint a szépséges Hara.

       Sajnos az Ezüst Pagodába is tilos volt bevinni a fotófelszereléseket, így nem örökíthettük meg, csak a fejünkben az ezüst padlóját. Ötvenszer ötven centiméteres, darabonként egy kilós ezüst csempék borítják a padlót.

       Itt van még a smaragd Buddha, egy hatvanszor nyolcvanas, egy kőből kifaragott szobor. Ezt nem öltöztetik évente négyszer, mint a Bangkokban lévőt.

       A pagoda közepén egy kilencvenkilónyi, tömör aranyból készült Buddha szobor van. Több mint kétezer gyémánt díszíti, köztük több tizenöt, huszonöt karátos is.

       Kambodzsa történetének legborzalmasabb időszaka, a közelmúlt, a vörös khmerek garázdálkodását jelentette. Kiraboltak és tönkretettek, vagy elpusztítottak mindent. Embert, műemlékeket egyaránt. Itt a fal melletti kis tárolókból a gyűjteménynek több mint hatvan százalékát ellopták. Az értékesebbeket természetesen. Ami csupa arany, csupa drágakő volt. Egyedül a nagy Buddhához nem mertek nyúlni, mert hiába hívogatta őket a tömör arany, az a hiedelem járja, hogy aki hozzányúl a szoborhoz, azonnali halállal lakol. Úgy látszik, a vörös khmerek, ha nem is voltak vallásosak, de babonásak bizonyára.

Rengetegen vannak mindenhol, vasárnap lévén a helyi erők is ilyenkor látogatnak. Holnap ráadásul zárva lesz a palota, mint mindig, amikor a királynak fontos vendége érkezik. A maláj király és a királyné ruccan át egy kis látogatásra a kollégájához. Gondolom, a kambodzsai királyék már ugyancsak készülődnek.
A palota után egy hatalmas kocsiból ki-beszállásos, sétálós városnéző túrát tettünk. Lányunk szerint így lehet megszeretni a várost.
Phnom Phent könnyű megszeretni. Valóban bűbájos város. A Mekong partja, akár a Szajna- part, millió árussal van tele. Sétáló, beszélgető, gyereket etető és a földön mindenféléket árulókkal teli, gyönyörű, széles sétány. A különbség, hogy nincsenek bódék, itt a földön ülve vagy guggolva kis patikamérlegeiken mérik a gyümölcs- és magféléket. Sétálgattunk, fotózgattam, és közben hallgattuk a leányzó mesélését.