2014.05.25
Oslói séták, balett
Az oslói Városháza

Reggelinél egy norvég házaspár ült mellénk. Már kétszer is jártak Budapesten. Érdeklődtek, hogy tetszik Norvégia.  Mondtuk, nagyon tetszik. Többek között az a nyitottság és tolerancia ahogy befogadják az idegeneket. Kissé zavartan azt válaszolták, talán túl nagy is a tolerancia. Ők is szeretik a sokféleséget, ők is sokat urazgatnak. De úgy gondolják, aki itt akar élni, az ne ragaszkodjon látványosan a régi hagyományaihoz, alkalmazkodjon az itteni kultúrához. A mohamedán asszonyok, ha már itt kapják a szociális ellátást, ha már minden „jóban” itt részesülnek, ne viseljenek tüntetően kendőt, és járjanak normális ruhákban. Néha úgy viselkednek, hogy ők vannak itt többségben és eltűrik, hogy a norvégok és egyéb fehérek is itt élnek. 
Később megértettük a kifakadásukat, mert a város utcáin haladva az volt az érzésünk, mintha egy arab országban járkálnánk. Mindenütt több gyerekkel flangáló arab, vagy fejkendős muzulmán asszonyok. Már szinte üdítő a fekete és főleg távol-keleti vonás, mert azokból is él itt bőven. Ami még inkább zavart, a rengeteg koldus. Ami szerintem koldus maffia. Láthatóan roma románok állnak mindenütt eléd, papír poharukat az orrod elé tolják, szinte kikövetelik a pénzt. Többen adtak is. Fiatalok, idősebbek egyaránt. Kinézetük alapján nem hinném, hogy ezeket a romákat nem úgy hozták ide koldulni. Ilyenek nem indulnak meg világgá.
Az Akershus vár és kastély felé indultunk. Kerestük a régi városmagot. Néhány újjáépített épület felirata jelzi, hogy itt már az 1600-as években is voltak kőházak. A régi városháza felújított épületén a felirat: 1641.
Az Akershus vár és kastély építése 1299-ben kezdődött V. Hakon király alatt. A középkori kastélyt stratégiai helyzete miatt sok támadást érte. IV. Christian (1588-1648) modernizálta a kastélyt, reneszánsz kastéllyá és királyi székhellyé alakíttatta át. A 17. és 18. században lepusztult a vár és a kastély is. 1899-ben kezdték restaurálni. Látogatható. Kivéve,- mint a mostani hétvégén is - ha középkori játékokat rendeznek benne. Már az utcán feltűntek a különböző, középkori ruhákba öltözött fiatalok. Lovas parádétól, íjászaton át mindenféle középkori dolgot műveltek a hatalmas tömeg tülekedése közepette. Na, itt nem tülekedtek az arabok. István szerint mert a középkorban nem erre, hanem Spanyolországban jártak mór őseik.
Lesétáltunk a kikötőbe, ahol remek kagylót és halat ettünk. Régi háromárbocosok, kis motorcsónakok, komphajók, hatalmas tengeri sétahajók álltak benn.
Szemben a monumentális Városháza Oslo reprezentatív jelképe. Évente itt tartják a Nobel békedíj átadását. Közelében a Nobel békedíj múzeuma.
A városháza előtti téren szökőkutak, virágok és szobrok minden mennyiségben, köztük néhány gyönyörű Vigeland alkotás.
Már 1914-ben felmerült a városháza megépítésének fontossága, de közbejött az első világháború. 1930-ban kezdődött az építés a nemzeti romantika, a funkcionalizmus és az 1930-as évekbeli patetikus klasszicizmus jegyében. 1939-ben költöztek be az első irodákba. Akkor jött a II. világháború a németekkel. Csak 1950. május 15.-én avatták fel az épületet.
Maga az épület egy központi hatalmas tömb két toronnyal, amelyek 66 és 63 méteresek. 2000-től harangjátéka is van. A házban lévő szebbnél szebb művészeti alkotásokat, hatalmas falfreskókat, festményeket, szobrokat nem láthattuk. Bár mindennap látogatható az épület, de május 24-25-én, valamilyen rendezvény miatt zárva. Hoppon maradtunk, így csak a fotókon gyönyörködhettünk a ház művészi alkotásaiban.
Már kissé fáradtan sétáltunk a Karl Johans Gate utcán, az oslói Champs-Élyséén. Szombat lévén minden üzlet, étterem nyitva, özönlött a sokaság az utcán, alig lehetett lépkedni. Egy jó fagyi és kávé mellett egy kis utcai kávéházból figyeltük a tömeget. Valóban itt az egész világ.
Egy kis szállodai pihenés után este ismét átsétáltunk az Operába. Kissé meglepődtünk, mert éppen vége lett az első résznek. Állítólag egy órával előbb kezdődött az előadás. Hogy ezt nekünk honnan kellett volna tudnunk, nem tudom. A jegyünkön 19 óra, emailt nem kaptunk, így lemaradtunk Csajkovszkij: Hattyúk tava, de úgy, ahogy Alexander Ekman svéd balett táncos látja - című előadás első részéről. Nem tudom, hogy sajnálom-e a második rész után. Nem tudom, hogy az alig 30 évesen világhírű koreográfussá vált Ekmannak  a második rész alapján minek kellett Csajkovszkij. A zene - amit inkább zörejeknek neveznék, semmiben nem hasonlít az eredetire. Mikael Karlsson svéd zeneszerző (klasszikus, film, kamarazene) babrált a darab zenéjével.
  A Hattyúk tava koncepciója a következő volt: Miért olyan híres ballet? Miért vagyunk elragadtatva, ha látjuk, hogy emberek, mint madarak táncolnak a színpadon és pont hattyúk? Ilyen és hasonló kérdések merültek fel Ekmanban, amikor a Hattyúk taváról gondolkodott.
A Hattyúk tavát 1877-ben mutatták be Moszkvában a Bolsoj Színházban, Csajkovszkij zenéjére. Amit nagyon sokan nem tudnak, hogy az eredeti verzió hatalmas bukás volt és gyorsan elfelejtették. Nyolc évvel később Petipa új produkciója hozta meg az elismerést. Ez izgatta Ekmant. Az elfelejtett Hattyúk tava, egy olyan mű, amiről semmit nem tudunk. Újra fogalmazta és szabadon használta fel a bukott darabot.
Ezt a Hattyúk tavát Henrik Vibskov világhírű dán dizájner és Mikael Karlsson új zenéje segíti. Az operaház balett társulata mutatja be, teljes zenekari társulattal és a színpadon egy valódi tóval. Egy 16x16 méteres tóban 5 ezer liter 2-3 cm-es vízben zajlik a modern tánc. A második rész úgy kezdődik, hogy 137 évvel később. Innentől elszabadul a pokol. Bár vannak jópofa dolgok, nagyszerű mozdulatsorok, pofozkodások, hógolyózások, műanyag kacsák, hatalmas műanyag hattyú, énekesnő, hajszárító vízbedobásából adódó rövidzárlat, és egyéb cirkuszi jelenetek. Na és a végén őrült taps a közönség rézéről. Nem mondom, hogy nem voltak benne kifejezetten ötletes dolgok. De könyörgöm, mi köze ennek a híres elődjéhez? A legutolsó jelenetben egy robot jön ki hattyúszárnyakkal, 247 évvel később. Lehet, hogy öreg vagyok már ezekhez a műfaji variációkhoz, keveredésekhez. A táncosoknak mindenesetre nagy strapa lehetett. Ahogy láttam, a fele távol-keleti táncos. Még szerencse, hogy az opera színpada az ilyen újdonságokat is képes megoldani. Maga a zenekari árok már bőven a tenger alatt van, szuper vízzárással, még arra is biztosítékkal, ha két komphajó összeütközne. De minek ütköznének össze? Úgy látszik az operaház építésénél mindenre gondoltak. Csak mi nem gondoltuk, hogy egy ilyen hattyúk tavát látunk itt. 






<< Vissza a listához
E-mail: huszm@t-online.hu