2014.03.31
Guimaraesi kirándulás
A középkori Padrao do Salado gótikus emlékmű Guimaraesben

Vasárnapra beszéltük meg kirándulásunkat az 54 kilométerre lévő Guimaraesbe. Egy Raul nevezetű kedves, értelmes fiatalember jött értünk egy Audival. Egész nap esett vagy a változatosság kedvéért zuhogott. Ennek ellenére élveztük a Guimaraesi napot. 
868-ban, a mórok kiűzésével létrejött Vimara Peres gróf uralma alatt az Első Portugál Grófság. A város a grófról kapta a nevét. A portugálok " Bölcsőváros" néven emlegetik Portugália első fővárosát.  1095-ben Burgundiai Henrik gróf itt alapította meg a Második Portugál Grófságot. 
Guimarães városban született Afonso Henriques herceg. A São Mamedei csata megnyerése után 1109. július 25-én itt kiáltotta ki Portugália függetlenségét. I. Afonso néven azonnal önmagát nevezte ki a León Királyságtól független Portugália királyává. 
A 19. századig a település szerkezete nem sokat változott. Épült néhány újabb templom, kolostor és palota. 1853-ban II. Maria királynő várossá nyilvánította a falut, és megkezdődött modern fejlődése. Szerencsére megmaradt, és nagyon rendben tartják a történelmi óvárost. Guimarães Portugália egyik legiparosodottabb területe. Fő iparága a textil- és cipőgyártás, illetve a fémmechanika. Történelmi központja 2001-ben a Világörökség lett. 
Érkezéskor már látni az eredeti gránit városfal egy részét a felirattal: „Aqui nasceu Portugal”. Itt született Portugália.
Első megállónk a Bragancai hercegek palotája. A 15. században volt csak lakott. A tönkrement palotát a 19. században laktanyának használták. A 20. században újjáépítették. Rengeteg a 17. és 18. századból összegyűjtött tárggyal rendezték be a ma múzeumként működő palotát. Faliszőnyegek, bútorok, fegyverek, kerámiák, festmények, szobrok láthatók a falai között. Az eredetileg itt lévő 15. századi faliszőnyegek a mai napig Spanyolországban vannak. 1957-ben a Portugál állam elkészítette a szőnyegek másolatait, azokat látni most Portugália egyik leglátogatottabb múzeumpalotájának falain. Nagyon rendben van
A parkban néhány lépésnyire lévő San Miguel kápolna fontos emlékhelye a portugáloknak. Az egyszerű román stílusú kápolnában keresztelték Portugália első királyát D. Afonso Henriket. 
A Kapucinosok Szent Antal kolostora áll még a téren. A 17. században épült kolostort 1842-ben kórházzá alakították. Szép a kerengője, az udvarai és a temploma. Sokat nem láttunk, mert éppen mise kezdődött, nagy lett a tömeg. Ismét nagyon dühös lettem a hívekre. A nagy vallásosságuk odáig terjed, hogy drága Audival, Mercedessel, a legújabb Peugeutval érkeztek egymás után a vasárnapi misére a” jobb emberek”egészen a bejáratig nyomulva. Nagy vallási áhítatukban ahelyett, hogy térden csúsznának a bejáratig, úgy tűnik, mintha direkt a kapuig jönnének mutogatni magukat meg a gazdagságukat. A szegényebbje meg csak úgy rebbent szét velünk együtt az autós „vallási üldöztetés” elől.  A „másfajták” üldözésében  mindig élen járt az egyház.
Középkori utcácskákon gyalogoltunk le a városka központi teréig. A Santiago tér körben a faerkélyes házaival nagyon hangulatos, tipikus mediterrán. Nyáron, vagy jó időben nagy lehet itt az élet. El tudom képzelni a különböző nyelveken előadott hangzavart. A kis bárok székei már kinn áztak a téren. A teret körbeölelő kicsi színes házak a faerkélyeikkel már kíváncsian leskelődnek. Csak az igazi tavasz nem akar jönni az idén. 
A történet szerint a városról elnevezett Tiago Guimaraes apostol Szűz Mária képét hozta magával és elhelyezte egy pogány templomban a téren. Ekkor keresztelték át szent térré. 
A Nossa Senhora da Oliveira templom alapítója Mumadona grófnő volt 950 körül. A mai templomépület az évszázadok során gótikus, reneszánsz, neoklasszikus elemeket is kapott. Eredeti gránit falai ma is megvannak.
Az egykori 10. századi kolostor épületeiben található az Alberto Sampai múzeum. Középkori és reneszánsz szobrok, festmények, gótikus oltár egy Guimaraesi templomból és egyházi kincsek láthatók benne a 13.-14. századból. Ami a városban és környékén fellelhető volt, itt lett kiállítva. Nagyon szép a két kerengője. 
A Régi Városháza a 14. század végén épült. A 17. század elején átépítették. Szép árkádos ház, szép a festett famennyezete.
Igazi középkori hangulatú a város egyik legszebb tere a Largo da Oliveira tér. Itt van az Igreja da Oliveira és a Padrao do Salado történelmi emlék. A Saladói csata emlékére1342-ben emelte IV. Afonso király. A gótikus kőmaradványt négy árkád tartja. Minden falon IV. Afonso címere. A hagyomány szerint az eredeti 10. századi templom mellett egy olajfát ültettek. A templom 1387-ből való. A téren lévő Domus Municipalis a 14. században  grófi palota volt öt gótikus árkáddal, öt ablakkal, homlokzatán Guimaraes szobrával.
Az eső csak nem akart elállni, úgy gondoltuk, eltekintünk a további sétától és inkább megnézünk még Portóban néhány helyet ahová nem biztos, hogy gyalogosan eljutnánk. Visszaérve a városba megálltunk a Casa da Musica épületénél, hogy nappal is megnézzük, hová járunk, mert késő este sötétben kezdődő programjainkon nem látjuk a furcsa alakú házat.
A hat kilométer hosszú Avenida Boavistán mentünk az óceán felé. Egyre jobb része kezdődik itt a városnak. Útközben lekanyarodtunk megnézni az ibériai félsziget legnagyobb, 1938-ban felavatott zsinagógáját. A Kadoorie zsinagóga építését egy kitért portugál katonatiszt Artur Barros Basto kezdeményezte. Portóban nem volt zsinagóga, a zsidóknak Lisszabonba kellett utazniuk vallási ügyeik intézésére. Egy iraki származású zsidó filantróp felesége meghalt. Laura Kadoorie gyermekei anyjuk emlékére akkora adománnyal támogatták a zsinagóga felépítését, hogy róla nevezték el a templomot. Laura az inkvizíció elől az országból elmenekült portugál zsidók leszármazottja volt. A modern külső mellett az épület belső dekorációja gyönyörű. A héber tóraidézetek marokkói-szefárd elemekkel egészülnek ki.
Kisebb-nagyobb házak, villák, gondozott kertek között mentünk. A városnak ebben a részében laknak a gazdagok. Elég nagy idetelepült angol népesség lakik még itt, saját iskolával, klubbal. Itt láttuk Cristiano Ronaldo menedzserének inkább modern palotáját, mint házát. Ha ennyit lehet keresni a menedzseléssel, milyen háza lehet annak, akit menedzsel? 
Végre magyarázatot kaptam a történelmi városrészek házainak ürességére, elhagyatottságára is. Megértettem, Lisszabonban miért olyan lepusztult a történelmi belváros. Az általunk csodált szép középkori házak nem könnyen lakhatók. A mai életvitel nem kedvez az utcára szűk, ám több emeleten lévő belső lépcsős régi lakásoknak. Kiadni sem lehet őket. Az emberek inkább a külvárosokba mennek az épülő új, nagyobb, és főleg egy szinten lévő lakásokba lakni. A régiek meg ott állnak üresen, pénz nincs a felújításra, és nem is érdemes. A megoldás, ami Portóban úgy tűnik megkezdődött, hogy cégek veszik meg az egymás mellett lévő házakat, és megtartva a külső homlokzatok történelmi képét, a szinteket egybenyitva modernizálják, a mai kor igényeihez igazítják. Saját irodáiknak építik át, vagy lakásokat csinálnak belőle, ami már felújítva kiadható. Szerintem meg hamarosan kapósak lesznek. Ha még élnénk úgy kb. húsz év múlva egy megújult nyüzsgő modern várost látunk majd a régi képével. 
A Praca Goncalves Zarco tér közepén Brazilia felé néz VI. János király lovas szobra. Nem messze innen, a város határán furcsa piros köztéri szobor lebeg a levegőben: Janet Echelman „halászhálóját” fújja a szél. A világon már több helyen látni ezeket az indiai halászok hálójáról mintázott kompozícióit. 
A kikötőt védő Castelo do Queijo (sajtvár) a 17. században épült. Azért becézik sajtvárnak, mert egy sajtdarabra emlékeztető gránittömbön épült. 
Végigjöttünk a szépen kiépített parti sétányon, ahol a folyó az óceánba fut. Sok régi kis halászház és kisebb-nagyobb villaházak előtt a parton virágoznak a fák, és gyűléseznek a sirályok. Nagyszerű lehet élni Portónak ezen a folyóparti-óceáni részén. Hiába része a városnak, annyira más, hogy az itt lakók csak úgy szólnak: bemegyek Portóba.
Esti program a Casa da Musicaban : Melingo argentin zenész dalestje. Kezdetben Buenos Aires színpadain főleg rock zenekarokkal lépett fel. Később Párizsban és Spanyolországban élt. Spanyolországban egy zenekart alapított, majd ismét visszatért Argentínába tangóval foglalkozni. Már csak „tangóban” utazik, mint a legendás Gardel. Több lemeze, CD-je készült. A brit sajtó úgy emlegeti ”az a férfi, aki a tangót igazán „cool”-lá varázsolta. 
Tök sötét színpad, majd a füstölgő zeneszerszámokat megszólaltató zenészek közé lezserül kijön fekete nadrágban, fekete ingben, hosszú fekete kabátban a vékony, öreg Melingo a macsó, magával cipelve egy klarinétot, amin időnként játszik, ha éppen nem fütyül, vagy csettint. Gondozatlanná fésült ősz fején előrehúzva fekete kalapja. Vastag fekete, őszülő szemöldöke alól, borostás fekete képéből kivillog a szeme. Meg a fehér kezei, amikkel játszik. Agyoncigarettázott hangja illik a tangóhoz. Számai modernek, és anélkül, hogy egy szavát is értenéd, érzed, miről énekel. Egy darabig nagyon érdekes, sőt élvezhető. Úgy fél óra után unalmassá lesznek a dalok is, és az ugyanúgy ismétlődő mórikálása. Már dühítenek a vállrángatásai, a lezser sétái, a közönség megtapsoltatása. Latinosan sok. És hosszú a szünet nélkül tartott száz perc a sötétben. Szóval a kevesebb több lett volna. 



<< Vissza a listához
E-mail: huszm@t-online.hu