2012.06.24
Manchesteri kirándulás
Taxival a Gulliver World felé

Az első helye a világnak, ahová unokanézőbe jöttünk - unokával. Ha másért nem, ezért marad emlékezetes a város. István kisebbik fiának 4 éves kislánya Barbara, húsvét óta itt él az édesanyjával. Az én fiam 7 éves Marcikája gáláns ifjú úrként vette pártfogásba a „lány tesót” és amióta nincsenek itthon, gyakran emlegeti. Így születésnapi ajándékként kirepültünk Manchesterbe meglátogatni Barbit, aki nem csak neki hiányzott nagyon.

Tudtam előre, hogy a gyerekek miatt a városra sok időnk nem marad, így előre utánanéztem, hová jöttünk. Szerzett ismereteimet röviden összefoglalom:

Az Észak-Nyugat angliai város az első század óta létezik. A római birodalom idáig is terjedt. A 18. század legnagyobb falujaként emlegetett Manchester az ipari forradalomban (gyapotfeldolgozás, textilipar) a világ első ipari nagyvárosa lett. A 19. században emiatt sokan települtek be, főleg írek. A lakosság 35 %-a ma is ír, vagy ír eredetű.   Kelet-európai zsidók, olaszok, németek jöttek a jobb megélhetés és a munkalehetőségek miatt.

Innen indult a világ első személyszállító vasútja. A 19. század végére kozmopolita nagyváros lett, erős szakszervezeti mozgalommal és szüfrazsettel.   A megépült Manchester hajócsatorna lehetővé tette, hogy az óceánjáró hajók a dokkokig feljussanak. (1970-ben bezárták őket.)

             A II. világháború bombázásai a városközpont nagy részét megsemmisíttették. A mai Manchester közvetlen környezetével együtt közel két és fél milliós nagyváros, 1301 óta vásárváros. A belváros -a City- fél millió lakosú. A Cityn kívül kilenc önállóan működő önkormányzat tartozik Nagy Manchesterhez.

Észak-Nyugat nagy bevásárló helye. Az egyetemi város öt nagy egyetemén százezer hallgató tanul.

Azt mondják, kellemetlen az időjárása, mert hűvös van, és mindig esik az eső. A statisztikák szerint ugyanannyi eső esik, mint Rómában. Csak míg Rómában hirtelen záporok üdítenek a forró napokon, itt lassan, hosszan és szemerkélve szinte állandóan esik. Azt hinné az ember, hogy az örök nedvesség nem csak nekünk turistáknak, senkinek nem jó. Ugyanakkor késő este pulóverekben és kiskabátokba csomagolva azt bámultuk, hogy tudnak hasig kivágott ujjatlan nyári ruhákban, kis estélyikben parádézni az itt lakó lányok. Akik mellesleg rendkívül ízléstelenül tudják összeválogatni a holmikat abban a városban, ahol dömping van ruházati árukból.   Úgy látszik, egyedül az ízlésük hiányzik az egyébként sem túl szép ifjú hölgyeknek.

            Az itteni időjárás egyedül a gyapotfeldolgozásnak kedvezett, ami miatt itt lett ez a nagyváros. A modern technika korában már ez sem szempont, a turistának meg kellemetlen.

            Szombaton a Ryanair közvetlen járatával érkeztünk. Marci nagyon élvezte a repülést. „Papa” az első sorba ablak mellé vette a jegyet, hogy biztos legyen a siker. A reptérről vonattal mentünk a városközpontba, a belvárosban az Irwell folyócska partján lévő Renaissance Marriott hotelbe. Elsőként felhívtuk Barbi anyukáját, mert a kislány egy napja belázasodott, nem volt biztos a randevú. Reménykedtünk, hogy vasárnapra jobban lesz. És amit nagyon akarunk, sikerül. A bizonyíték: Orsi reggel megüzente, hogy a kilenc utáni vonattal elindultak, jönnek. Úgyhogy az előre eltervezett programunk kivitelezhető.

Így vasárnap a Picadilly állomásról vonattal mentünk Warringtonba, a Gulliver World Élményparkba. Mivel mindkét unoka mondhatni kissé túlmozgásos, gondoltuk, kipróbáljuk azokat a helyeket, ahol kiélhetik mozgásigényüket. Így hát a három felnőtt, két kis gyerekkel elindult a Nagy Kalandra. Warringtonban kissé sokáig kellett várnunk, mert a helyi taxis cég fél óráig totojázott, hogy három felnőtt és két gyerek mehet-e egy taxival a parkig. Na ezt a morbid angol szabály-az szabály elvet mindig is utáltam az angolokban. A nagy angol gyarmatbirodalomban működhetett, de ma már lehetnének kissé rugalmasabbak. Fél óra után kiderítették, hogy két taxira van szükségünk, ezért várnunk kell. Végül én külön robogtam a társaság után, és az iraki sofőrrel jókat vigyorogtunk az angolok merevségén. Külön dühített a taxis cég irodájában ülő három ember semmittevése. Hogy mit tudtak csinálni az előttük lévő komputerükön a kisvárosban? És mégsem dől be az angol gazdaság… Végül is kissé komplikáltan, de megérkeztünk az élményparkba.

Ez egy százhektáros park tavakkal, több mint kilencven különböző attrakcióval, tulajdonképpen egy hatalmas vidám park. Különböző „témákra” van osztva. Alice Csoda országban, a Vadnyugat, a Cirkusz Világa, a Kalózkikötő, Lilliput, stb. Ezeken belül mindenütt van valami attrakció. „Tarzan- mászás” a kalandvilágban, bábszínház, vagy bohóciskola.   Rengeteg technika által mozgatott játék, hajóhinta, kis és nagy hullámvasút, több féle vonat, dodzsem, stb. A gyerekek mindent kipróbáltak, amit lehetett, azt hiszem, nagyon élvezték az egész napot. Amivel egyébként nagy szerencsénk volt, se eső, se hideg -igaz, jól fel voltunk öltözve - és az öt személyt szállítani tudó hagyományos angol taxi is jött, a vonat és a kettes busz is. A szálloda közelében lévő spanyol tapasz bárban vacsoráztunk, ahol örömmel nyugtáztam, nem csak mi fáradtunk el nagyon, de a gyerekek is elpilledtek.

 



<< Vissza a listához
E-mail: huszm@t-online.hu