2011.11.27
Utolsó két napunk Valenciában
Valencia főtere pálmafákkal szökőkúttal

             Szombaton később keltünk és indultunk a szokásosnál, hosszú volt a péntek este. Az operaelőadások itt nyolckor kezdődnek, így majdnem éjfél volt, mire kijöttünk az épületből. Utána is kaptunk vacsorát, az éttermek általában fél kettőig szolgálnak fel ételt. Mediterrán szokás. Bár a 25 fokos meleg kissé megtévesztő, bőven túl vagyunk a nyáron, ennek ellenére délben minden bezár. Öt körül nyitnak ki újra. Az esték így elég hosszúra nyúlnak.  

A városi látnivalók elhelyezkedése nagyon egyszerű. Fel vannak fűzve a Turia folyó hajdani medrének a környékére. A Turia folyót egyébként azért kellett elterelni, mert gyakran kiöntött. Ha végig akarnánk járni a látnivalókat kezdve a Botanikus kerttel, sorban jönnek: Történeti Múzeum, Művészetek hídja, Modern Művészetek Képtára, Városkapu, Szépművészeti Múzeum, Állatkert, Természettudományi Múzeum, Királyi híd, Calatrava híd, Kiállítási Palota, Palau de la Musica, Gulliver, Operaház, Hemispheric, Tudományok Múzeuma, az Óceonographic, mind-mind a betemetett folyómeder vonalán vannak. Úgy is hívják a valenciaiak ezt az útvonalat, hogy a kultúra folyója.

A Museo de Bellas Arts de Valencia (Szépművészeti Múzeum) is az elterelt és betemetett folyó partján áll. (Egyes busszal a szálloda elől a múzeum megállójáig.) Eredetileg barokk templom - kolostor volt, nagyszerűen alakították át múzeummá. A kerengőjét telerakták szobrokkal, különböző kövekkel. Rengeteg oltár, vallási jellegű kép van a földszinten. Az emeleten néhány ritka darab a sok helyi kép között: Velázques, Ribera, El Greco, Murillo, Goya, Brueghel.

A város szülötte Joaquin Sorolla ötven képe külön termeket kapott. Festményei a 19. század végén, 20. század elején készültek, erős impresszionista hatás érződik rajtuk. Tetszettek. Egyik képe egy árvízi jelenetet ábrázol, a fulladozó alak magasra tart egy gyermeket a medréből kilépett folyóban.

A „folyón” a folyómeder elterelése után megmaradtak a hidak. Átkeléskor néhány egymás melletti műfüves focipálya fölött haladtunk el. Alattunk Marci unokám korabeli, hat év körüli kölkök igazi mezben, stoplis cipőkben nagy komolysággal rugdostak kapura. Lám itt képződik a spanyol foci utánpótlása. Nemcsak parknak használják az egykori folyóágyat, különböző sportpályák is épültek benne.

Összesen 19 híd szeli át az egykori Turia folyót. Régiek a 14.- 16. századból, és újak a huszadikból. Legrégibb a gótikus Puente de la Trinidad (1402). A modern építészetet Calatrava ragyogó munkája a Puente de la Exposicion (1995) képviseli.

Valencia két megmaradt városkapujának egyike a Torres de Serranos Európa legnagyobb gótikus kapuja. A 14. században, a város erődítményrendszerének részeként építették. Egy időben a nemesek börtöncelláinak adott helyet, akárcsak a londoni Tower, vagy a párizsi Bastille. Ünnepségeknél, fesztiváloknál diadalívként szolgált. Nemrég lett felújítva, szépsége, nagysága lenyűgöző. Itt mentünk be újra az óvárosba, és élveztük a ragyogó napsütést, a könnyű ebédet a katedrális előtti téren.

Este visszabuszoztunk a belvárosba, hogy megnézzük a karácsonyi díszkivilágítást. Csalódnunk kellett, nem működik. Senki sem tudta a pontos választ, mikor kapcsolják be. A hagyományos díszkivilágítás, a házak szép részleteinek különböző megvilágítása viszont állandóan működnek. Talán Valenciában nem tulajdonítanak olyan nagy jelentőséget a karácsonyi lámpáknak, mint Barcelonában, ahol szinte ötméterenként volt felszerelve a november 25.-re beígért ünnepi világítás.

Hét végén sáskahadakként szállták meg a szállodát a gyerekes családok. Alig pár hónapostól a kocsiban tolt pirinyóig, az épp csak totyogó aprócskán át a már pimaszodó kiskamaszokig dübörgött az utánpótlás minden szállodai helyiségben, miközben szüléik nyugodtan izgulták végig a hallban a nemzeti focibajnokságot. Néha közösen felordítottak, ha érdemleges történt a pályán. A gyerekecskék ilyenkor megrémültek egy kicsit, aztán megnyugodtak, hogy a papa-mama csak focit néz.

Átmentünk az alig ötven méterre lévő nagyon helyi spanyol étterembe vacsorázni. Egy üveg Martin Códax Albarino mellett beszélgettünk arról, hogy a gazdasági válság országonként mennyire másképp mutatkozik meg. Nem kifejezetten spórolási tünet ha ezek a családok négycsillagos szállodákban tölthetik a hétvégéiket a gyerekekkel. Az étteremben ellenben rajtunk kívül csak egy pár ült nyolc órakor. Lám, mégis csak nehezebb az élet errefelé is, mondtam Istvánnak. Aztán szép lassan egyre többen jöttek, és tíz órakor majdnem kidobott a pincér a csurig teremből, hogy helyet adhasson az akkor érkező még éheseknek. Na megint egy sztereotípia dőlt meg.

Vasárnap reggel a szálloda kilencedik emeletéről néztük a Valenciai Maratoni futók színes népes seregét. Kilenckor indult a mezőny és két órakor fejeződött be hivatalosan. A rendezők több mint 6000 embert vártak. 10 körül mi is kimentünk a sétányra, egészen az operáig. Mindenütt  lezárták az utcákat a futók miatt, akik a múzeumtól indultak a kikötőig, ott megfordulva ide jöttek vissza. Nagyon hangulatos volt, a remek időben amint a tömeg hangos tapssal, zenekarral bíztatta őket, még hány kilométer. A résztvevők mind büszkék voltak, legyőzték önmagukat. Idősebb urak, hölgyek már alig bírták a 40. kilométer körül, de csak futottak. Voltak, akik utána a park füvén terültek el. Tisztelem őket. Én tornaórákon futottam utoljára. Azóta semmi és senki után. Egyébként is minek.

Nem maradhatott ki a valenciai csavargásokból a kikötő. Valencia kikötője Európa egyik legforgalmasabbja. Spanyolország exportjának 20 százalékát kezeli. A tengeri kereskedés mindig szerves része volt a város életének. A kikötő ma Valencia történelmének igazi lenyomata: a régi, és az új itt is megfigyelhető. A régi kikötőben tipikus valenciai stílusban épült ódon tengerparti épületekkel találkoztunk, köztük szépen felújított modernista raktárépületekkel. De itt látható a brit építész David Chipperfield többszörösen díjnyertes épülete a Veles e Vent, az America’s Cup.

Nagy forgalmát annak is köszönheti, hogy innen indulnak a Baleári szigetekre – Mallorca, Menorca, Ibiza – a komphajók, valamint ide érkeznek a nagy hajóstársaságok kirándulóhajói. Évente több mint 140 luxushajó áll meg egy-két napra a valenciai kikötőben.

A forgalomról jut eszembe: Valencia tömegközlekedése remek. Hat metróvonala, pontosan járó modern, kényelmes buszai mindenhová elvisznek. Tiszták, pontosak, esztétikailag és műszakilag kifogástalanok. Szívesen látnám odahaza őket. A turista néhány nap alatt azt látja, hogy remekül működik a város. Látja: állandóan szemetet takarítanak a gépek, látja a felújított házakat, a jó közlekedést, a tisztaságot.

Egyik buszon megjegyezte István: hogyhogy ezen a járművön nincs busz TV, amely a megállókat és az időjárást mutatja, kulturális programokat és híreket is közöl. Én, aki otthon gyakrabban utazom tömegközlekedéssel, mint a párom, megjegyeztem: amíg itt elszórakoztatnak két megálló között, otthon legfeljebb azon izgulhatok, hogy ne robbanjon le, vagy ne gyulladjon ki a harminc éves koszos jármű legalább a következő megállóig. Ez is az EU, és állítólag még mi is az vagyunk. (Aztán jöhet vissza az echós szekér) Tényleg, miért e nagy különbség? Talán tudja az itteni városvezetés, mi a dolga. Valószínűleg nem utcák átnevezésére és szobrok elhurcolására költik az adófizetők pénzét.

A kikötői sétával elbúcsúzunk Valenciától, és Spanyolországtól is egy időre. Hétfőn már 25 fokkal kevesebbhez kell szoktatni magunkat odahaza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



<< Vissza a listához
E-mail: huszm@t-online.hu