Az időtől függ minden

Kezdek hinni a maja naptárban, ami a jelenlegi Nap végét 2013 decemberében adja meg. Mindenesetre a megjósolt világvégét megelőző fura természeti jelenségek és katasztrófák, úgy látszik, megkezdődtek. Vagy ez a tél van kissé eltúlozva. Itt, Amerikában mindenesetre. Miamiban nem volt a megszokott napos, kiegyensúlyozott időnk, sőt, néhány hétig olyan hideg volt Floridában, attól tartottak, elfagynak a narancsfák. A másik parton, Los Angelesben felhőszakadások és földcsuszamlások tartották izgalomban a tévéműsorokat. A New Orleans-i ilyenkor szokásos „szép tavaszi idő” helyett, a karnevál ellenére a hőmérséklet alig kúszott mínuszok fölé. Mi még csak hagyján, velünk van a télikabát, sapka, sál, kesztyű. Csak a sok félmeztelen felvonulót, jelmezes lánykát sajnáltam, akik dacolva az idővel, mosolyogva tűrték a hideget. (Jó, hogy főleg napos időben.) Az alkohol jobban fogyott, és a karnevál után benépesedhettek az orvosi rendelők.

A mexikói Cancunt sem a szeles, esős, hűvös idő jellemzi. Az idei tél ott is kiszámíthatatlan lett. Pénteken végigizgultuk a napot, el tudunk e repülni szombaton, mert előző éjjel iszonyú hóvihar volt New Yorkban. Manhattanban 54 centis, Orange Countyban 79 centis rekord mennyiségű hó esett. New York három reptéren több mint ezer gépet töröltek. Hétszázezer lakásban nincs áram, bezárták az iskolákat, hallottuk a TV-ben, a rendkívüli hírekben. Hawaiin kívül minden állam hó alatt. Ami csapadék mennyiséget ebben a szezonban ez a földrész kapott, garantálja az árvizeket. Bár Európa sem panaszkodhatott az idén. Volt hótakaró rendesen.

Szombat reggel az Interneten azonnal megnéztük, jön-e gép értünk, el tudunk-e repülni. Közben a TV-ben a chilei földrengés borzalmait mutatták, és egy butuska riporternő arról faggatott valakit, miért nincs több halott. Esküszöm, a morál manapság egyenesen üldözendő az újságíró szakmában. Ha ezek a feltöltött szájú szépségek egyáltalán újságírók. Hetek óta a haiti földrengés borzalmait mutatják, már kezdett unalmassá válni. Most jól jött a tévéknek a szörnyű chilei földrengés, és az újabb aggodalom, vajon elérik-e a földrengés hullámai Hawaiit, lesz-e szökőár, mert akkor már nem marad nem katasztrófa sújtotta területe az államoknak. Hawaiion már korlátozták az élelmiszervásárlást is, szóval jól végezte ijesztgetős feladatát a tömegkommunikációnak nevezett hisztériakeltés. És akkor ez a soha nem látott mennyiségű havat hozó vihar New York és környékén, (amit szerdán újra várnak, tehát lehet részünk benne) csak „ajándék” a médiának.

Otthonról minden évben ilyenkor menekülünk el a tél elől. Ez évben, ebben a fogócskában a tél a nyerő. Kérdés: a világ mely részére szabad menni? Csak nem a maják bölcsessége teljesül be? Vagy ez eddig is így volt, csak a tömegkommunikáció nem hozta ennyire közel hozzánk?

Szombaton aztán időben jött egy üres (!) gép, tömötten jöttünk vele a Newarki reptérre. Ahogy beértünk a városba, néhány út szélére kapart buckán kívül nem láttunk havat. Teljesen szárazak az úttestek, a járdák. Csak a járdák szélén, és forgalom elől elzárt sétáló részeken látni hómaradványokat. A hatodik sugárúton lakunk, Manhattan közepén. Belváros, tény. De ilyen gyorsan kimászni a hó fogságából - mert mondták, valóban hatalmas hóvihar volt - nem sok helyén tudnak a világnak. A Centrál Park környékén még nem voltunk, de sorra kerül. (A Centrál Parkban még soha nem látott és mért hómennyiség esett). A mellettünk lévő New York Library előtt, a Bryant Parkban - egyik kedvenc helyem - még tartja magát a hó.

Vasárnap kettőkor a Carnegie Hallba volt jegyünk, a Gewandhausorchester Leipzig koncertjére. Ők azok, akik mindig elszöktek előlünk. Akárhányszor Lipcsében voltunk, külföldön koncerteztek. Most itt sikerült meghallgatni a híres zenekart.

A Gewandhausorchester a világ legrégebbi polgári, (nem udvari) koncertzenekara. 16 kereskedő alapította 1743-ban. 1781 óta ismert mai nevén, mióta a textilesek céhének házába költöztek.

Karmesterük és zenei vezetőjük – Gewandhauskapellmeister – 2005. szeptembere óta az olasz származású Riccardo Chailly, többek között a Concertgebouworchestra Amsterdam vezetője volt, de szinte nincs olyan vezető zenekara a világnak, amelyet ne vezényelt volna. A mai teljesítménye a zenekarral együtt csillagos ötös. Zseniálisak voltak.

A koncerten Chopin I. – E-moll zongoraversenye hangzott el Louis Lortie kanadai zongorista előadásában. Nagyon finom érzékenységgel, könnyedén játszotta a művet. Ráadásnak is Chopin (Nocturne) volt a csemege. Ragyogó volt.

Ezután immár sokadszor, (Budapest, Boston és most Miami) hallgattuk Brahms 2. – D-dúr szimfóniáját. Hát nem tudom… Állandóan listák készülnek a legjobb zenekarokról. Én ma úgy éreztem, ez volt a legjobb előadás. Olyan nagy volt a siker, természetesen „standing ovation”, hogy nem egy kis ráadás következett, hanem Beethoven Egmont nyitánya. Velünk együtt a közönség szinte lélegzetvisszafojtva hallgatta a remek előadást.

Annyira feldobódtunk, hogy gyalog indultunk „hazafelé”. És kíváncsiak voltunk a megújult Times Square-re. Útközben egy kis hózápor elől étterembe menekültük, aztán a Times Square. Nagy részéről kitiltották az autókat, egyszerűen lezárták a Broadway egy részét. Ezt már tavaly megkezdték a bicikli úttal. Most jobban lehet már gyalogosan is közlekedni, több lett a tér. És a parkokon kívül az egyetlen hely, ahol a sétálást lehetővé tették, de a hó nagy része még megmaradt. Az úttestről mindenütt eltakarították, de a gyalogátkelőknél, és itt a sétáló részen még bőven van, mit elcipelni.