Mexikóban a Yucatán félsziget északkeleti részén fekszik Cancun a híres, bár mindössze negyven éves nyaralóhely. Quintana Roo állam északi részét Ekab-nak (Fekete Föld) nevezték. A spanyolok érkezése után rövid időn belül a maja nyelven beszélő lakosság, betegségek, háborúk, éhezés következtében kihalt. Csak néhány kis település maradt meg, az Isla Mujeres (Asszonyok szigete) és Cozumel sziget területén.

            1967-ben a Banco de Mexico tanulmányt készítetett, miként lehetne külföldi tőkét bevonni turisztikai beruházásokhoz. A szájhagyomány szerint Cancunt komputer választotta ki, a valóságban komoly kutatómunka eredménye volt a helyszínválasztás. A Bank 27 millió dolláros kölcsönt kapott az Amerika közi Fejlesztési Banktól. Nem találtak befektetőket, a mexikói kormány finanszírozta az első kilenc szállodát.

            1970. január 23-án indult a munka. Ekkor Cancun szigeten mindössze három, a közeli Puerto Juarez halászfaluban 117 ember lakott. Cancun szigetét, (ma: Hotelzóna) összekötötték a szárazfölddel. A szolgáltató rész, Cancun városa a szárazföldön van. A 20 kilométer hosszú és 400 méter széles sávon 150 szálloda több mint 24. 000 szobája, 380 étterme szolgálja ki a napi 190 repülőjárattal érkező évi 4 millió látogatót. És folyamatosan épülnek a következő szállodák. A 7-es számot formázó Hotel zóna, mely önmagában egy sziget, lassan betelik. Egyik oldalról a Nichupte lagúna, a másik oldalról a szikrázó Karib tenger határolja a szigetet. A lagúnát földalatti forrás táplálja, de két helyen összeköttetésben áll a tengerrel.

Cancun a Maja Riviera kapuja. Nem csak szállodák, hanem maja romvárosok: Tulum és Coba, ecoparkok, mint a Xcaret Eco Park, Xel-Ha and Xplor várják a látogatókat. Fekvéséből adódóan Cancun is ki van téve a környék természeti katasztrófáinak. 2005 októberében a Vilma hurrikán okozott nagy károkat, de az ország első számú turisztikai bevételközpontját hamarosan rendbe hozták.

A mi „természeti katasztrófánk” a borús, esős idő. Szerdán érkeztünk, és csak a szombat volt félig napos, 28 fokkal. Néhány óra alatt teljesen megégtünk. Vasárnap újra borús, csepergős, bár néha a napot is látni, és a hőmérséklet sem megy 24 fok alá. A szálloda egyik főnöke húsz éve dolgozik a hotelsoron, de ilyen „rossz” időre nem emlékszik. Nekik rossz az idő, ha nincs tele a strand, a gyönyörű medencék környéke, mert akkor nem is fogyasztanak a szállóvendégek. Úgy látszik az egész nyugati félteke időjárása felborult. A visszajáró vendégek is csodálkoznak, hová tűnt a híres cancuni napsugár. 1996 karácsonyát és 97 első tíz napját töltöttük itt az Öcsémékkel 30 fokban, napos időben, bizonyíthatom, igazuk van.

De velünk nem lehet kiszúrni. Megszerveztük, hogy hétfőn és kedden a maja romokat megyünk meglátogatni, elvégre a Yucatán félszigetre azokért érdemes jönni. Hétfőn Ek Balamba megyünk, útközben megállva Valladolid kisvárosában. Itt még nem jártunk, Ek Balam csak két éve látogatható. Állítólag a maja civilizáció egyik gyönyörű példánya. Kedden Chichen Itzát látogatjuk meg, immár negyedszer. Délben indulunk, mert igazából este a fény és hangjátékokat szeretnénk megnézni. Több utazási irodától kértünk ajánlatot, a végén egy angolul beszélő taxissal állapodtunk meg, a többi ajánlat töredékéért. A majákról már sokat tudunk, minden fontos helyen jártunk, és nem kell a tömegkaja meg az extra boltokban való ácsorgás. Amilyen „szerencsénk” van, arra a két napra esik a strandidő, de ez izgat a legkevésbé. Napozni otthon is lehet, ugyanaz a nap süt otthon is, legfeljebb még egy kicsit várni kell rá, és nincs hozzá az egészen varázslatos kék tenger a hófehér homokfövennyel, meg a sok egymással összekötött kis medence, amibe remek úszni még rossz idő esetén is, mert fűtik.